Ügyfélszolgálat hétfőtől - péntekig 10-16 óráig:  +3620 3864069

A mi történetünk: a kis négylábú megérkezett


Évek óta visszatérő dolog volt a mi életünkbe, hogy szeretnénk egy kiskutyát. De úgy alakult, – attól eltekintve, hogy én a munkámból adódóan kutyákkal foglalkozom – hogy ez a gondolat hosszú ideig a gondolat szintjén maradt.

Széles ismeretekkel rendelkezem a kutyákkal kapcsolatban, rengeteg könyvet kivettem a könyvtárból és éjszakánként olvastam az egyes kutyafajták viselkedéséről, természetükről, neveléséről, mert úgy gondolom, hogy a munkám nem csak a nekik szánt termékek tervezéséből áll, tudni kell azt is, hogy mi miért van… Na és az sem árt, hogy a szakmámban ismerje az ember az egyes problémák kialakulását, hisz csak úgy lehet megfelelő terméket tervezni és ajánlani a gazdiknak.

Aztán egy nap minden megváltozott: dolgozott és kaptam egy Tőle egy üzenetet, hogy lett még egy szerelme…
Először hallani se akartam róla, mert tudtam, hogy „ebből baj lesz” :). Mikor hazaért, csillogó szemekkel mesélt a találkozásukról, arról a véletlenről, mely az utunkba sodorta a kicsi manót.  Amikor pedig megláttam a fotót róla, teljesen elvesztem.
Egy nap alatt eldöntöttük, minden érvet, ellenérvet felsorakoztatva, hogy IGEN, az életünk már abban a szakaszába ért, hogy a gondos gazdi felelősségével tudjuk vállalni a kutyát.
  2017. január 23-án, délután aztán beülünk az autóba és tudtuk jól, hogy a hazafele utat már hármasban fogjuk megtenni.
Aludt, mikor megérkeztünk.  A testvérei odajöttek hozzánk,  de én már nem is emlékszem, hogy hányan voltak.  Csak arra, hogy egy fehér kis gombóc békésen szunyókál… De mintha csak megérezte volna,  hogy körülötte valami történik, felébredt, ránk nézett. Abba a pillantásba benne volt minden!  Felvettem, betakartam a részére délelőtt készített takaróba és el sem engedtem.  Egy kis csöpp, törékeny testet fogtam a kezembe, az én kis francia hercegnőmet, akiért  minden nap felelősséggel tartozom …

Az pedig már csak hab a tortán, hogy utólag,  jó pár hét elteltével  tudatosult bennünk igazán, hogy kicsi Chloé pontosan ugyanazon a napon született, mikor mi beköltöztünk az új otthonunkba…. Persze akkor mi még azt sem tudtuk, hogy ő létezik…

Hozzászólás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

X