… én pedig beszélek Nagy megtiszteltetés számomra, hogy szinte nem telik el úgy év, hogy valamely tv csatorna ne mutatná be a munkásságomat. 2017. októberében a Duna tv keresett meg azzal, hogy interjút szeretnének készíteni… Egy nagyon jó hangulatú forgatás közepette meséltem a kezdetekről, a mindennapokról, kicsi Chloé inspirálta új…
Címke: chloé
Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy meghívást kaptunk Sopronkövesdre, ahol két napot töltöttünk. Nagy izgalommal készültünk, hisz egy olyan eseményre mentünk, mely a mi életünkben egy történelmi pillanatnak számított. „Belépve” a faluba egyik ámulatból a másikba estem: bárhova néztem, mindenhol csak a fejlődés nyomai látszanak, az Alkotóház, ahova az utunk…
Ma már könnyű leírni ezt a mondatot és könnyen beszélek róla, de akkor, amikor orvosi megerősítést kaptunk, akkor bizony ott, a rendelőbe elsírtam magam. Nem, nem a felelősség miatt, csupán egy kérdésem volt: „Soha nem fogja hallani a hangomat és nem mondhatom neki, hogy mennyire szeretem?”
Évek óta visszatérő dolog volt a mi életünkbe, hogy szeretnénk egy kiskutyát. De úgy alakult, – attól eltekintve, hogy én a munkámból adódóan kutyákkal foglalkozom – hogy ez a gondolat hosszú ideig a gondolat szintjén maradt.