Ma már könnyű leírni ezt a mondatot és könnyen beszélek róla, de akkor, amikor orvosi megerősítést kaptunk, akkor bizony ott, a rendelőbe elsírtam magam.
Nem, nem a felelősség miatt, csupán egy kérdésem volt:
„Soha nem fogja hallani a hangomat és nem mondhatom neki, hogy mennyire szeretem?”
Amikor hozzánk került kicsimancs, még nem tudtuk, hogy nem hall. Csak az volt a furcsa, hogy nem figyel ránk. Nem zavarja a körülötte lévő zaj, békésen szunyókált a helyén. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egész nap velem van és mikor elhoztuk, – január volt – , az első napokat, heteket szinte teljesen mellettem töltötte. A műhelyben aludt, nézegetett, játszott, amikor pisilnie kellett rohantam vele a pelusra, amikor rágcsálni kezdett, mindig adtam oda neki valami rágókát. Így teltek az első heteink, de az ember észreveszi, hogy nem úgy reagál a kiskutya, ahogy kellene… Amikor a kulcscsomót leejtettük mögötte és nem figyelt rá, akkor már tudtuk…. De megerősítést akartunk.
Olvastam róla, hogy a fehér bulldogoknál gyakorta előfordulhat a süketség. Amikor mentünk a doktor nénihez, elmondtuk, hogy az a gyanúnk, hogy kicsi hercegnő süket…. és ebben ő is megerősített bennünket.
Kézjelekkel kommunikálunk. A mi kis saját, titkos beszédünk! 🙂 És már nem vagyok szomorú, mert az a szeretet, az a ragaszkodás amit tőle kapunk, egyértelmű viszonzása annak, hogy tudja, érzi mennyire, határtalanul szeretem, szeretjük.
Így, másfél év elteltével már fel sem tűnik, hogy nem hall, annyira megszoktuk, Hozzá szoktunk és megtanultunk Vele élni. Akartuk őt, vállaltuk és mi tanultunk meg az ő nyelvén. Megtanultunk Chloéul! 🙂
Persze, néha fájdalmas nekem, hogy ő nem élheti a kutyusok szabad életét, de azzal nyugtatom magam, hogy neki ez a természetes.
Az, hogy ő nem sétálhat póráz nélkül, nem engedhetjük szabadon játszani más bucikkal… Olyan „kis” dolgok, ami más bucisnak természetes… De vettünk hosszú, flexi pórázt, így ha sétálni, kirándulni megyünk vagy olyan helyen vagyunk, akkor pár méterre el tud menni tőlünk., felfedezheti az ő kis világát. Az új műhely elkészültekor felmerült az automata kapunyitó rendszer, mert úgy nekem könnyebb lenne. De ez az ötlet csak addig tartott, míg kimondtuk és azonnal el is vetettük!
Esténként, mikor az udvaron játszani szoktunk, a szívem megszakad, mikor csak néz rám, mert nem vette észre, nem hallotta, hogy eldobtam a kedvenc kacsáját, amit ő mindig visszahoz és letesz elém. Az az okos, pici feje csak értetlenül néz, hogy miért nem dobom el… édes, drága szíve… Amikor pedig bebújik az étkezőasztal vagy az ágy alá és ott elalszik, a szívrohamot hozza rám, hogy hol van, és sírva keresem udvaron, kerten keresztül…
Ma már csak nevetek azon, hogy azon kapom magam, hogy a kutyáknak, akiket elhoznak a gazdik a kutyaruha szabóságba, kézjelekkel mutogatok 😀 De hisz ők hallanak és nem értik a mi kis titkos „beszédünket”. 🙂 De annyira a mindennapok része, hogy nekem fel sem tűnik…
Ha ezzel a pár sorral segíthettem a sorstársainak, akkor már boldog vagyok, hisz tudjátok: nem vagytok egyedül, itt vagyunk mi is!
Ha kérdésetek van, tegyétek fel bátran, hátha tudok segíteni, tanácsot adni.
” Kicsi Chloé: Ő az akivel együtt dolgozom, aki inspirál, aki segít a munkámban, aki teszteli a termékeket, akitől önzetlen határtalan szeretetet és ragaszkodást kapok. Egy kis szeretetgombóc , akivel öröm a nap minden pillanata. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy tanulhatok tőle…”
Hozzászólás